Neri Oxman a kortárs dizájnvilág egyik legfurcsább szereplője. Nem lehet könnyen bekategorizálni, nem széket vagy lámpát tervez, hanem olyan szerkezeteket, amelyekhez hasonlót csak sci-fi filmekben látunk. Dizájnjai mintha élnének, első ránézésre talán sokkoló, csodálatot és undort egyszerre kiváltó hatást ér el némelyik, de az biztos, hogy nem megyünk el mellettük szó nélkül, valamilyen érzelmet biztosan indukálnak az őket szemlélőben. Ez is a célja, minden bizonnyal ezért választotta ezt a nyelvet magának.
A tervezőnő 1976-ban született Haifában, szülei mindketten építészek, és húga is művészi pályára lépett később. Érettségi után rögtön megkezdte az Izraelben a nőknek is kötelező sorkatonaságot, ahol végül is hadnagyi rangig vitte. Leszerelése után a Héber Egyetem egészségügyi karán indította el tanulmányait, de két év után átiratkozott a műszaki egyetem építészkarára. 2004-ben diplomázott végül Londonban, és rögtön utána neki is vágott a doktori iskolának Massachusettsben, amelyet 2010-ben végzett el, rögtön egy dizájndíjat is elnyerve.
2006-ban az egyetemen nekifogott egy kutatásnak az anyagi ökológia témakörében, így doktorálása után maradt is itt, de immár tanított is, a kutatómunka mellett egy saját interdiszciplináris csoportot létrehozva. Érdeklődésének középpontjában a parametrikus és a kontextuális dizájn áll – és természetesen a mérnöki technológiák, amelyeknek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy ezek a formatervek meg is tudjanak valósulni.
Egy másik világból való dizájn
Ezekkel a szavakkal illette Oxman munkásságát a neves kurátor, Andrew Bolton, a New York-i Metropolitan Museum textilosztályának vezetője. Oxmannak nemcsak építészeti projektjei vannak ugyanis, tervezett már maszkot Björknek is egy fellépéséhez, de dolgozott együtt az úgynevezett fraktális mintáiról híres Iris van Herpen divattervezővel is egy 3D-nyomtatott kollekción.
Oxman azon kevesek közé tartozik, akik nemcsak abban lelik örömüket, hogy munkáik megvalósulnak. Nem túlzás talán dizájnteoretikusnak is nevezni, már csak azért sem, mert teljesen másképp nyúl az úgynevezett organikus dizájnhoz, mint azok a pályatársak, akiknek munkásságát ezzel a jelzővel illetni szoktuk. Látszik a biológia és a számítástechnika iránti szenvedélye, ez a kíváncsiság pedig folytonos kísérletezésre készteti.
2016-ban tagja volt a csapatnak, amely elindította a Journal of Design Science-t, amely egy olyan szakmai folyóirat, amely a dizájn és az építészet akadémikus, szabványos megközelítését tagadja. Valóban, nem könnyű megérteni ezt a filozófiát, nem kínál egyszerű válaszokat, mint egy szimpla bútordarab vagy lakásdekorációs kiegészítő. 2015-ös TED Talk előadása több mint 2,5 millió megtekintésnél tart, 2019-ben a Netflix Abstract: The Art of Design című dokumentumsorozatának második évadában is feltűnnek a munkái, de egyelőre nem nyertek a tanai szélesebb népszerűséget.
Neri Oxman munkái mindig meglepők
Egész pályafutását végig kíséri a meghökkenteni vágyás, például amikor állatok segítségével alakít ki struktúrákat. Egyik leghíresebb munkája a 2013-as Silk Pavilon, egy nylon alapú kupola, amelyet 6500 darab selyemhernyó szőtt tele. Itt elsősorban azt vizsgálta, hogy milyen textúrát alakítanak ki az állatok – ezért nem is egyszerre engedte a szerkezetre az összes egyedet. A kísérletet 2020-ban megismételte, a Silk Pavilon II. a MoMa-ban volt kiállítva. 2015-ben hasonló projektbe fogott, csak épp méhekkel (Synthetic Apiary), arra volt kíváncsi, hogy miként építenek kaptárat különböző szerkezeti formákkal való kölcsönhatásban. Híresebb munkája még az Imaginary Beings „öltözék-kiegészítő” kollekció, melynél az inspiráció a legendás lények világa volt. A számos projekt közül fontos még kiemelni a G3DP nevezetűt, amely az első, átlátszó üveget előállítani képes 3D-nyomtató, mellyel a Glass I. és a Glass II. névre hallgató üvegtárgyat állították elő. Meglepetés, ezek sem kaphatók bolti forgalomban!
