Paola Navone szerint az életben úgyis annyi nehézség akad, hogy legalább a munkában fontos lenne találni némi örömet. Neki ez sikerült, holott nem az a fajta, aki mindig megszállottan dolgozik, ellenben, ha nekivetemedik, valami olyasmit szeretne kiadni a kezei közül, ami tetszik is az embereknek. Hozzáállása talán abban gyökerezik, hogy pályája elején a dizájnerség lényegében nem létezett, ő volt az egyik a generációjában, akinek ezt a munkakört fel kellett találnia.
Torinóban született és nőtt fel, és itt is végzett építészként a helyi egyetemen 1973-ban. Ezután Milánóba költözött, ahol megismerkedett többek közt Alessandro Mendinivel és Ettore Sottsass-szal, akik involválták abba az izgalmas miliőbe, ami ekkoriban körül lengte a várost. Navone úgy emlékszik vissza, hogy nem tudták, mit jelent az, hogy dizájner (ilyen iskolák sem léteztek), azt látták, hogy bizonyos építészek kísérleteznek ezzel-azzal a világban, aminek igazából nem sok köze volt az épületekhez. Futott utánuk a szó fizikai értelmében is: elment Londonba, Ausztriába, még Amerikába is. Ahogy fogalmaz, kincskereső volt ekkoriban.
Egy afrikai útja után aztán Mendini megkereste, csatlakozzon az Alchimia-csoporthoz és a Domus magazinhoz, ennek a munkának kapcsán aztán közösen adták ki az Architettura Radicale című könyvet. A csoport egy meghökkentő kollekcióval jelentkezett a Salone del Mobilén, és ez volt Navonénak a fordulópont, amikor ráébredt, a dizájn egy valós dolog, amivel érdemes lenne komolyabban is foglalkoznia.
A véletlenek sorozata
Navone szerint az élete egy megtervezetlen utazáshoz hasonlít, amelyen a dolgok véletlenszerűen történnek meg vele. Példaként említhető itt, hogyan lett a neves olasz dizájnbrand, a Gervasoni kreatív igazgatója. Az udinei cég generációváltáson esett át, a frissen pozícióba kerülő, agilis, de teljesen outsider, pénzügyi területről érkező Giovanni Gervasoni pedig megkereste a dizájnert, hogy tervezzen egy kollekciót. A gyártulajdonos édesapa óva intette a fiát, véleménye szerint a tervek kész katasztrófák és csúfos bukást és nagy veszteséget jelent majd a cégnek ez a kollaboráció. A darabok ezzel szemben nagy sikert arattak, a közös munka pedig immár 17 évre rúg a céggel.
De érdekes intermezzo, hogyan indult az amerikai Crate&Barrellel is az együttműködés. A cég frissen kinevezett ügyvezetőjével vacsoráztak egy dizájnt minden szempontból nélkülöző helyen, a kérdésre, hogy mivel kezdené a közös munkát, Navone körbemutatott: „Hát mindennel, ami ahhoz kell, hogy az ember jó hangulatban étkezzen a családjával, barátaival.” Az asztalok, székek, poharak, kerámiatárgyak szintén szép bevételt hoztak a cégnek, egyúttal megtanították a dizájnert arra, milyen a nagyipari tömeggyártás. Ez a mai napig sem a kedvenc közege, inkább az ipar és a kézimunka szimbiózisában hisz.
Paola Navone szerint a dizájn olyan, mint az omlett
Az omlettet valaki gombával szereti, más fűszeresen. A dizájnernek olyan jó omlettet kell készítenie, netán többfélét is, amit minél többen megesznek. Nagyjából így lenne leírható Navone hitvallása a munkájáról. „Konyhai praktikáit” pedig immár sok helyen „kóstolhattuk”. Tervezett burkolatokat (a Bisazzának), tapétákat, tányérokat (többek közt a Richard Ginorinak is), karórát (a Swatchnak), de dolgozott például a Baxternak, az Anthropologie-nek és az Alessinek is. Munkáiban visszatérő elem a hal, ami ázsiai szimbólum, a szerencse jelképe.
Sokat időzött ugyanis Hongkongban, de dolgozott Miamiban is, jelenleg azonban legtöbb idejét Milánóban és Párizsban tölti. Szabványkliséket nem lehet ráhúzni a kreációira, de mind egy kicsit navonés, olyan, amit a saját otthonába is betenne. Hihetetlen gyűjteménye van egyébként kerámiákból és üvegtárgyakból, szereti a túlzásokat, nem épp a minimalizmus híve. Elég csak a kezeire ránézni, mindig két ugyanolyan, gigantikus gyűrűt visel. De éppen így szeretjük őt!
